Keresés ebben a blogban

2011. április 24., vasárnap

Fogszuvasodás fájdalmatlan kezelése

A fogszuvasodás tömés nélkül is kezelhető!

A fogszuvasodás az egyik leggyakrabban előforduló betegség világszerte. Hazánkban is rengeteg embert érint: egyes statisztikák szerint már a kétéves gyermekek felének akad szuvas foga, a kamaszok fogazatának pedig a jó része lyukas! Ha nem lépünk időben, akár el is veszíthetjük a fogunkat! Szerencsére ma már olyan eljárás is létezik, amellyel a fogszuvasodás tömés nélkül, fájdalommentesen kezelhető. A részletekbe dr. Mészáros Tamás fogorvos, a Törökugrató Dental munkatársa avatott be.

A fogszuvasodás (caries, vagy magyarosan: káriesz) a fogak keményszöveteinek roncsolódása, amely a felszín felől a fogbél felé halad. Mindez azért következik be, mert a fogak ásványianyag-tartalmának kioldását eredményező hatások túlsúlyba kerülnek a beépülést elősegítő tényezőkkel szemben, azaz demineralizáció következik be.

Mekkora?

A fogszuvasodást olyan baktériumok okozzák, amelyek bizonyos szénhidrátok lebontása során a fogfelszínt károsító savat képeznek. Ezért is fontos, hogy az étkezéseket – különösen, ha édességet is fogyasztottunk! – minél hamarabb fogmosás kövesse. Ekkor még bekövetkezhet a remineralizáció, azaz a kioldott ásványi anyagok a nyálból még visszaépülhetnek a fogba.
Önmagában a fogszuvasodás nem jár fájdalommal, ezért sokáig tünetmentes marad. A fog érzékennyé válása már figyelmeztető jelzés, amivel érdemes fogorvoshoz fordulni!
A szuvasodás kiterjedéséhez mérten beszélhetünk zománc-, dentin- vagy gyökérkárieszről. A kezelés is attól függ, milyen mértékű a foganyag-veszteség. Sokszor a tömés jelenti a megoldást, de súlyosabb esetekben gyökérkezelésre vagy akár a fog kihúzására is szükség lehet.

Fájdalom nélkül

Ma már fúrás és tömés, fájdalom és foganyag-veszteség nélkül is kezelhető a fogszuvasodás. Igaz, csak azok az esetek, amelyeknél a szuvasodás nem haladt túl a dentinréteg külső egyharmadán: ugyanis bármilyen anyag csak eddig a határig juttatható el. (Ezért is nagyon fontos, hogy a fogorvos ellenőrizze a röntgenfelvételen a károsodás mértékét.) Az új eljárást Németországban fejlesztették ki, és 2009-ben elnyerte az év innovációja kitüntetést. A beavatkozás csupán egyetlen alkalmat igényel, és teljesen fájdalmatlan, így tökéletes megoldás a gyerekek esetében. Az új technika lényege, hogy a fogorvos a fog előkészítése (tisztítás, savas lemosás és szárítás) után egy speciális összetételű, alacsony viszkozitású (azaz híg) anyagot visz fel a fog felületére, amely nyomás alatt maradéktalanul feltölti a fogat. A kezelés mind a fogak „közötti” szuvasodás (approximális káriesz), mind a frontfogakon fogszabályozás után-közben jelentkező, elszíneződést okozó felszíni fogszuvasodás (vesztibuláris káriesz) esetében jó eredményt ad.

Keretes:
Néhány szó a fogmosásról
Mint szakértőnk meséli, a fogászati gyakorlatban eltöltött évei alatt azt tapasztalta, hogy a fogmosást az emberek szemérmesen, magánügyként kezelik, miközben ismereteik meglehetősen hiányosak.
Miért is olyan fontos a fogmosás? A mai ember másképpen táplálkozik, mint az ősei: mi már nem olyan táplálékot fogyasztunk, és nem úgy rágunk, mint az elődeink. Ráadásul egyre több gyorséttermi vagy egyéb, puha és kevés rostot tartalmazó ételt fogyasztunk, amelyek nem késztetnek fogazatunk valódi igénybevételére, jó állapotának megtartására. A ma már szinte népbetegségnek számító fogínysorvadás egyik alapvető oka a rosttartalmú ételek rágásából fakadó masszírozó hatás hiánya.
A fogmosás célja így nem csupán fogainknak az ételmaradékoktól való megtisztítása, hanem ennek a „masszázsnak” az elvégzése is. Hogy miképpen tegyük?

A legjobb, ha a fogkefét függőleges irányban a fognyak és az íny határán mozgatjuk, csökkentve a plakkok   megtapadását a fognyakon, és segítve az íny vérkeringését. Különösen fontos az íny vérellátásnak serkentése beragasztott fogpótlások (hidak, koronák) esetében, hiszen itt az ínysorvadás a pótlás záródásának megszűnésével, a fog tönkremenetelével járhat.
A pótlások tisztításához a fogínyzuhany is jó eszköz, hiszen ez hatásosan eltávolítja a hézagok alatt megülő  ételmaradékot.
A már tömött – főleg az oldalukon tömött – fogak tisztításakor célszerű a fogselyem használata. Ha a fogselyem a fogak közül való kihúzáskor elszakad, vagy oda be sem helyezhető, akkor a tömések minősége tökéletlen! Ebben az esetben is mielőbbi fogászati ellenőrzésre van szükség!
Szinte minden fogkrém szervetlen fluort tartalmaz, amely a fogzománcba beépülve erősíti azt. Ma már létezik egy szerves fluort tartalmazó fogkrém is, amely még hatásosabb. A legeredményesebb azonban a fogászati rendelőben végzett fluorkezelés. Arra is figyeljünk, hogy a dörzsanyag, amelyet a fogkrém tartalmaz, ne legyen túl durva szemcsés, mert az a zománc kopását is okozhatja. Speciális problémára választhatunk különleges, például fogínyvérzést csökkentő, gyulladásgátló, fognyaki érzékenységet csökkentő fogkrémeket is.
Végül nagyon lényeges, hogy milyen fogkefét választunk. Sokan nem tudják, hogy a fogkefék is számozott méretekben készülnek, és a szükséges nagyságot a száj mérete és a fogak nagysága alapján választhatjuk ki. Az ideális fogkefe lehetőleg kis fejjel rendelkezik és legömbölyített műanyag sörtéjű. Nagyon jók az elektromos fogkefék is.
Dr. Mészáros Tamás
Törökugrató Dental esztétikai-alternatív fogászati centrum
www.torokugratodental.hu

A fogszuvasodás gyógyítása fúrás nélkül

A fogszuvasodás gyógyitásának alternativ módjai


Pár évvel ezelőtt több helyen publikáltam az általunk elsők között bevezetett Carisolv eljárassal ,fúras nélkül készitett tömés lehetőségéről. Az eljárás ma is használatos bizonyos feltételek mellett. Sajnos nem minden szuvasodást tudunk ily módon kezelni, de a most megjelenö es általunk a klinikai gyakorlatba bevezetett Icon eljárás a fúrás nélkül kezelhető esetek számát jelentősen növeli. Az Icon egy infiltracios technikán alapuló fájdalmatlan fúras nélkuli tömést lehetővé tevő anyag, melyet Németországban fejlesztettek ki és elnyerte a 2009 innovaciója kitüntetést. A fogadtatás minden elképzelést felülmúlt és azóta már az első klinikai tapasztalatok is napvilágot láttak az Icon sikeréről.


Természetesen ez sem egy általanos csodaszer, hanem az eddig alternativ módon készülő tömések indikációs területét növelő egészséges foganyag megtartó fájdalmatlan kezelési lehetőség. A fő alkalmazási területe jól kiegésziti de el is különül a Carisolv zselével ellátható esetektől. A carisolv módszer főkent a nagy, a gyökérkezelés kozkázatát rejtő, jól hozzáférhető szuvas elváltozások kezelésére hivatott, mig az Icon a nem hozzáférhető és ezért csak jelentős furással kezelhető ,többnyire csak rtg. felvétel útján látható "két fog közötti" szuvasodások esetében használható. Másik felhasználási területe továbbá a fogszabályozás után-közben kialakuló, főleg a front fogakon jelentkező ,elszineződő, simafelszini szuvasodások kezelése melyek töméskészitéssel szintén nehezen, fúrás-csiszolással megoldható feladatot ( legtöbbször héjkészitést) jelentenek.
A technika kivitelezésének és felhasználási határainak megértéséhez tudni kell, hogy fogaink nem tömör csontból, hanem különböző szerkezetű és keménységű rétegekből állnak. A legkeményebb külső réteg a zománc, alatta a más szerkezetű, szinű és transzparenciajú puhább dentin helyezkedik el. A dentin réteg külső egyharmada infiltralható, azaz bármifele anyag csak ezen határig juttathato el.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az Icon maximum a zománc +dentinréteg egyharmadáig terjedő szuvasodások esetében hatásos. A caries méretet rtg felvételen ellenőrizni
kell,mert az ennél nagyobb léziók kezelése után szuvasodás maradhat vissza, ami a továbbterjedés kockázatát hordozza.
Az előbb meghatározott méretű,vagy annál kisebb caries esetében a kezelés egy alkalommal elvégezhető fájdalmatlan beavatkozás, melynek lényege, hogy a megfelelő előkezelés után, (mely része az Icon rendszernek) egy speciális összetételű alacsony viszkozitasú anyagot infiltralunk a feluletre, amely nyomas alatt maradektalanul feltolti az igy letrehozott porózus,immár caries mentes foganyagot.




Az eredmény meglepő, főleg a front fogakon, amelyek a kezelés hatására visszanyerik eredeti transzparenciájukat es szinüket anélkül, hogy a szó szoros értelmében tömes került volna beléjük. A kezelés előnyei tehát, hogy fúras nélkül készül, elvégezhető egy alkalommal, nő a fog várható életideje és nehezen együttműködő betegeknél (pl. Gyerekek) is könnyebben
elvégezhető.

Dr. Mészáros Tamás
Törökugrató Dental esztétikai és alternatív fogászati centrum
www.torokugratodental.hu